Fába vésett igazság

"Az ember legnagyobb vágy a megmaradás, a magunk átmentése. Ha ez nem is sikerül úgy, ahogy szeretnénk, próbálunk nyomot hagyni magunk után a tovapörgő időben, ami majd ránk emlékezteti az utókort. És nem mindegy, hogy miként emlékeznek ránk. Nem mindegy, hogy milyen nyomot hagyunk az utánunk jövőknek. A megmaradásnak, a magunk átmentésének jó néhány módozata, formája van. Az egyik eszköz erre az értékteremtő művészet."

Hunor és Magor domborműSándor Attila szentegyházi fafaragó szobrász vagyok. Már gyerekkoromban megragadott a fa megmunkálásának lehetősége. Édesapám modellasztalos volt, de a faragott székelykapu látványa is elbűvölt. Korán megpróbáltam alakítgatni a fát, aztán iskolásként kisvárosunkban fafaragó szakkörökre jártam. Első mesterem Barabás Lajos helyi fafaragó volt. A népi tárgyak faragása után a fába faragott domborművek következtek. Hamarabb tanultam meg alakokat faragni, mint rajzolni. Arra törekszem, hogy olyan mondanivalót dolgozzak fel, amely ma is érvényes.

Az igazság érvényre juttatása az egyik fő motívuma munkáimnak. Már serdülőként megismerkedtem a magyarságot ért történelmi igazságtalanságokkal, és ez meghatározta mondanivalóm legfontosabb témáit. Minden faragott alkotásommal mondani próbálok, mesélni a nézőnek. A történelmi témák, mondák, legendák, a népmesék megelevenítése, valamint az igazságkeresés faragott munkáim fő vonulatát képezik (A vérszerződés, Szent István, Mátyás király, A csodaszarvas, Hunor és Magor, Ludas Matyi, Budai Ilona balladája, János vitéz, stb.) A történelem, a népmese és mondavilág mellett fontos számomra a vallás, a hit kifejezése, sugallása. Itt nem kimondottan az egyházra, mint intézményre gondolok, hanem az Istenben hívő emberre, akinek temploma lehet a természet is. Minden igaz magyar embernek van Istene.

A szakrális és mitikus domborművek mellett vannak hétköznapibb témájú munkáim is, mint a Nagyivó, Család, Idős pár karikírozó szobrocskái. Szobrot kevesebbet faragok, mivel az még tömörebben fejezi ki mondanivalómat, és sajnos még kevesebben értik meg.

Kiállításaim voltak Szentegyházán, Balatonbogláron, Udvarhelyen, Debrecenben, Pápán. Készítettem oltárképet egy Makovecz-tervezte templomban, bejárati kaput egy vadaspark számára, részt vettem 2000-ben a Szarvasi Történelmi Emlékút – a magyar történelem stációit jelképező kopjafák és emlékoszlopok – elkészítésében.

2008. évben székelykaput készítettem édesapámmal a magyarországi Sóstóhegy temetőjének bejáratához. Ezen kapu elkészítésének, és megfaragásának lehetőségével  olyan üzenetet kaptam, amely az "igaz" magyar emberek határokon átívelő összetartozának élményét jelenítette meg számomra.

Az igazi művész ember valami olyat szeretne alkotni, amit csak ő tud, valami olyat szeretne láttatni, amit csak ő lát, úgy, ahogy előtte senki más, valahogy úgy, hogy sajátosságaival együtt alkotása közkinccsé váljon.